Robbant a bomba!

  A zalacsányi pálya építéséről idén már többször is beszámoltunk, és tegnap is éppen új híreket kaptunk az építkezésről. A munkálatok a tervek szerint haladnak, és jelenleg az időjárás is kedvez az építésnek. Fantasztikus hír ez már önmagában is, de nem rég újabb jó hírt kaptunk. Megcsörrent a telefonunk, és Pál Levente hangja szólt hozzánk, a maga egyszerű, pörgős stílusában. A balatongyöröki pálya ügyvezetője elmondta, klubjuknál megszületett a végleges döntés a pálya továbbépítéséről. Vagy úgy is mondhatnánk, egy döntés az álmok megvalósulásáról, hiszen a klub már régóta tervezgette a bővítést. A pálya ezáltal 18 lyukassá válna, de ez még semmi, ugyanis további fejlesztések is várhatóak egy yachtkikötő, szálloda, és lakóingatlanok képében. Jó hír továbbá, hogy a kikötő még pályázatot is nyert a felépüléséhez. A golfszerető emberek szempontjából persze a legfontosabb a plusz 9 kilenc szakasz elkészülte, amelyből egy már kész is van. Sőt november 9-én, a pálya Forralt Bor Kupa nevű rendezvényén az új szakasz már be is lesz vonva a játékba.

 A zalacsányi pálya építéséről idén már többször is beszámoltunk, és tegnap is éppen új híreket kaptunk az építkezésről. A munkálatok a tervek szerint haladnak, és jelenleg az időjárás is kedvez az építésnek. Fantasztikus hír ez már önmagában is, de nem rég újabb jó hírt kaptunk. Megcsörrent a telefonunk, és Pál Levente hangja szólt hozzánk, a maga egyszerű, pörgős stílusában. A balatongyöröki pálya ügyvezetője elmondta, klubjuknál megszületett a végleges döntés a pálya továbbépítéséről. Vagy úgy is mondhatnánk, egy döntés az álmok megvalósulásáról, hiszen a klub már régóta tervezgette a bővítést. A pálya ezáltal 18 lyukassá válna, de ez még semmi, ugyanis további fejlesztések is várhatóak egy yachtkikötő, szálloda, és lakóingatlanok képében. Jó hír továbbá, hogy a kikötő még pályázatot is nyert a felépüléséhez. A golfszerető emberek szempontjából persze a legfontosabb a plusz 9 kilenc szakasz elkészülte. Sőt november 9-én, a pálya Forralt Bor Kupa nevű rendezvényén egy új szakasz már be is lesz vonva a játékba.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés