Siralmas a swingem

 Szerdán startolt el az idei CIMB Classic elnevezésű verseny, amelynek első játéknapján ugyan születettek szép eredmények, ám Phil Mickelson teljesítménye nem sorolható ide. Az amerikai a bűvös 70-es szám körül mozog.

Szerdán startolt el az idei CIMB Classic elnevezésű verseny, amelynek első játéknapján ugyan születettek szép eredmények, ám Phil Mickelson teljesítménye nem sorolható ide. Az amerikai a bűvös 70-es szám körül mozog.

Annyi már biztos, hogy az e heti megmérettetés nem Phil Mickelson tornája lesz. Az idei British Open bajnok a CIMB Classic elnevezésű torna első napján 71-et játszott, csütörtökön pedig 70-et. Ez a teljesítmény semmiképpen sem sorolható a jobbak közé, de ezzel a játékos is tisztában van.

Mickelson véleménye szerint a legnagyobb baj a swingjével van. Röviden és tömören így nyilatkozott az üggyel kapcsolatban a golfozó. „Időtlen idők óta nem volt ilyen rossz a swingem. Felvettem a mozdulataimat videóra, és egyszerűen mindent rosszul csinálok.” – mondta a játékos.

Nem lehet egyszerű úgy végigmenni a szakaszokon, ha az ember tudja, hogy akármit csinálhat, a mozdulataiban valami nem stimmel. Mickelson igyekezett szakmailag is alátámasztani az elhibázott mozdulatokat, de hozzátette azt is, hogy ezzel, jelen pillanatban egyszerűen nem tud mit csinálni.

Az igazsághoz tartozik egyébként, hogy a játékos csütörtökön beütött azért 4 birdiet, bár ehhez 2 bogey is társult. Mickelson félidőben a 25. helyen áll, akárcsak Boo Weekley, Tim Clark, Billy Horschel vagy Camilo Villegas. Az ő nevük mellett -3 található.

Azzal még nem is lenne sok gond, hogy valakinek -3 szerepel a neve mellett 2 nap után. Sokkal szembetűnőbb az a tény, hogy az első helyen álló Keegan Bradley -13-nál tart. Az utána következő játékos, Ryan Moore -9-es állásnál jár, majd ketten következnek -8-as eredménnyel. Köztük még lehet verseny, de Bradley formáját elnézve a többieknek kisebb csodára lenne szüksége a megszorongatáshoz.

Mickelson egyébként kiemelte azt is, hogy az edzőjével ugyan próbáltak rájönni a hibás mozdulatok eredőjére, eddig még nem jártak sikerrel. Az amerikai azt mondta, hogy nem az első hely jár a fejében, mert az számára konkrétan irreleváns ebben a helyzetben. A sportoló úgy fogalmazott, hogy ez az utolsó gondolat számára jelenleg, mivel azt sem tudja, hogy merre fog repülni a labda, amint lendít az ütőjével. Nos, ez nem túl biztató a golfban. Lesz ez majd jobb is…reméljük.

 

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés