A legújabb bajnok

 Hétfőre virradóra Horváth Marcell úgy ébredt fel álmából, hogy ő a legújabb férfi magyar bajnok. Az év elején rendezett Match Play Bajnoksággal ellentétben a hétvégén zajlott Magyar Bajnokságon nem tudta felülmúlni orosz barátunkat, Morozov Misát, azonban mivel a verseny neve Magyar Bajnokság volt, végül ő mondhatta magát bajnoknak.

Hétfőre virradóra Horváth Marcell úgy ébredt fel álmából, hogy ő a legújabb férfi magyar bajnok. Az év elején rendezett Match Play Bajnoksággal ellentétben a hétvégén zajlott Magyar Bajnokságon nem tudta felülmúlni orosz barátunkat, Morozov Misát, azonban mivel a verseny neve Magyar Bajnokság volt, végül ő mondhatta magát bajnoknak.

Az első napon Marcellnek voltak hibái, de nem játszott rosszul az első kilencesen, viszont a fordulás után két szakasz alatt beszedett egy bogey-t és egy duplát is. 12 szakasz után már +4-gyel állt, amit indokolatlanul soknak érzett, hiszen egy vizes történeten kívül jól ment neki a játék. Itt szerencsére össze tudta szedni magát, úgyhogy végül +5-tel le tudta zárni a napot. 4 ütéses hátrányát nem értékelte rosszul az első nap végén, hiszen számára a lényeg az volt, hogy az utolsó napon még lőtávolon belül legyen.

A második napot Marcell nagyon jól kezdte és jól is folytatta, ugyanis egészen a 14-es lyuk utánig -1-ben állt. Utána azonban ütött egy duplát, plusz a napot egy triplával zárta. Marcell elmondta, megremegett a -1-es eredmény tudatában, és végül egyáltalán nem volt megelégedve a második napjával, hiszen két szakaszon ütött +5-öt, ami teljesen lehúzta a 0 körüli eredményét. Marcellnek azonban még így is csak egy ütéses hátránya volt az akkori éllovas Simmes Alexszel szemben.

A harmadik nap előtti estén játékosunk nem sokat tudott aludni köszönhetően egy aranyos, ám kicsit sírós kisbabának hotel szobája falának túl oldalán. Marcellt ekkor már a drukk fűtötte, fáradtságát nem is érezte. Pár héttel ezelőtt a Szerb Nyílt Bajnokságon is az élen állókat tömörítő flight-ban indult, akkor csúnyán lerontotta eredményét, ezúttal próbált erőt meríteni akkori tapasztalataiból. Marcell ilyen téren meglévő tapasztalatai ellenére idegesen játszott és nem jöttek a jó eredmények. +5-tel fordult. Szerencséjére flight-társai, tehát közvetlen riválisai, Simmes Alex és Jakobi Andris is rosszul játszott aznap, bár ez Marcellt nem nyugtatta, hiszen tudta, hogy a rangsorban mögöttük lévők egy jobb eredménnyel még könnyen előzhettek volna. Marcell önbizalmát a hátsó kilencesen ütött birdie hozta vissza, de megnyugodni így sem tudott, hiszen rövid játéka nem igazán ment neki. A napot végül +6-tal zárta, és bár tudta, hogy flight-társait megverte, az utolsó gurítás után nem volt biztos dolgában. A green-ről lesétálva az összegyűlt nézőket kérdezte, hogy elég lett-e eredménye a győzelemre. A válasz nagy megkönnyebbülésként érte. Marcell akkor még nem tudta mit gondoljon, nem tudta, ki lett a második mögötte, csak azt tudta, hogy ő a magyar bajnok. A verseny persze nagyon szoros volt, Marcell csak eggyel többet gurít valahol és máris play-off-ot játszott volna. Erre persze nem került sor, a verseny végén ő örülhetett.

Marcell ezek után már a levezetésre készül. Indul még idén versenyen, de a hétvégi versennyel már kimerítette idei céljait. Nagy győzelem volt ez számára, amivel valószínűleg a junior ranglistát is az élen fogja zárni az idén, így mindenképpen elmondhatjuk, eredményes évet fog zárni a fiatal golfozó. 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés