Tudni kell, nem csak a mi sportunkkal van a gond. Az amatőr versenysportot minden sportág esetében nehéz fenntartani, hiszen résztvevői nem szponzorokkal megtámogatott élsportolók, hanem csupán szeretik azt a fajta testmozgást végezni. Minden sportágba pénzt és energiát kell fektetnünk, hogyha a hobbinál egy kicsit komolyabban akarjuk űzni. Ez az eszmefuttatás a klubcsapatbajnokság után jutott eszünkbe. Azon klubcsapatbajnokság után, amit a mögöttünk hagyott hétvégén rendeztek, ami kegyetlenül drága volt és ami nem érdekelt senkit vagy legalábbis keveseket.

Utoljára a gödi időkben rendeztek nálunk jó klubcsapatbajnokságot, azóta inkább csak gondolkodunk, van-e egyáltalán értelme megrendezni ezt a versenyt. Gödön annak idején Tasi László (az MGSZ jelenlegi főtitkára) volt a verseny főkoordinátora, aki szívén viselte a verseny sorsát, hiszen ezzel is promotálta a frissen nyitott gödi pályát. Akkor még az Old Lake klubkapitánya, Vajnóczki Gábor egyenpólót csináltatott a tatai csapatnak és közös edzéseket szervezett a játékosoknak már hetekkel a verseny előtt, valamint nem volt mindegy, hogy egyáltalán ki került be a csapatba. Ez a mentalitás átragadt más klubokra is, akik mind szívesen mentek el a megmérettetésre. Akkor sem voltunk sokan golfozók, mégis többen vettek részt a társasági eseményeken. Akkor sem volt igazi, klasszikus értelemben vett klubélet, mégis több volt az arra hajazó esemény, cselekedet. Jobban elkülönültek a klubok. Az emberek tudták, hogy ki honnan jött, büszkén volt valaki tatai, máriavölgyi, büki, hencsei vagy gödi klubtag. Azóta a határok teljesen elmosódtak. Mondhatjuk, hogy onnan tovább kellett volna menni, de visszafordultunk. Bár a múlt mindig szebbnek tűnik.

Ma már nagy kérdés, kell-e egyáltalán klubcsapatbajnokság, kell-e ehhez a hagyományhoz így ragaszkodni? Külföldön ez egy bevált dolog, hiszen ott rangja van egy klub kötelékébe tartozni, itthon nincs, ott rangja van, hogy melyik klub csapata győzi le a másikat (vagy ér el bravúros második helyezést, mint idén nálunk a Golfclub Imperial), itt nincs, odakint létezik a klubélet fogalma, itthon nem. Itthon egy klub tagjának lenni nem ugyanazt jelenti, mint máshol. Költőien fogalmazva, nem változik meg az életünk azzal, hogy most az egyik klubtól a másikhoz megyünk, hiszen a kluboknak ilyen értelemben nincsen rangjuk. A mostani helyzet szerint egy klub csapatába az kerül be, aki éppen ráér a verseny napján és aki ki tudja fizetni a nevezési díjat és a szállást (csakúgy mint például a szenior válogatottba). Merthogy jelen pillanatban a klubcsapatbajnokság csak egy extra bevételi forrásnak és kipipálandó feladatnak tűnik a rendező klub számára. A büki klub munkatársai persze jól szolgálták ki az idén jelenlévő játékosokat, arról már nem ők tehettek, hogy a nevezési díj és a szálloda szobaárai irreális magasságokban voltak (100 euro fölötti szoba all inclusive ellátással nem éri meg egy golfozónak, aki éppen csak aludni, reggelizni és vacsorázni megy a szállodába). Egy klubcsapatbajnokság a különböző klubok tagjainak szakmai találkozója, fóruma is lehetne, hiszen mindenhonnan a klubjukat legjobban ismerő játékosok érkeznének, akik nem mellesleg tudásukat is összemérnék egy verseny keretén belül. De jelen pillanatban nem úgy tűnik, hogy a klubok tennének azért, hogy ez az esemény létrejöjjön, illetve, aki tenne ezért, annak a kedve is elmegy látván az árazást. Egyelőre nem ott tartunk, hogy egy klub ki tudjon fizetni 600,000 forintot egy csapatának nevezéséhez, nem is beszélve arról, ha valaki két csapatot akar indítani. Az pedig, hogy a legnagyobb klubok jelenlétével nem számolhat egy klubcsapatbajnokság, komoly jelzés a magyar golf jövőjét illetően. Tisztelet természetesen azoknak a kluboknak, akik ilyen körülmények között is kifizették vagy legalább hozzájárultak tagjaik költségeihez.

Az árazás persze egy külön dolog (az egész magyar golf árazása külön téma), hiszen a klub is érthető módon keresni próbál azon kevés emberen, aki elmegy a versenyükre. De ha minden klub érdeklődést mutatna a rendezvény iránt, akkor le lehetne ülni és megbeszélni a kondíciókat. Sajnos azonban nem látni, hogy ez a klubok számára fontos lenne. Cikkünk megírása előtt beszéltünk Tasi Lászlóval, a Szövetség főtitkárával, aki elmondta, ők folyamatosan próbáltak egyeztetni a klubokkal és egyezkedni a rendező pályával, de nem tudtak eredményt elérni. Nem csoda, hiszen itthon nem is létezik klubélet. Klubérzésről egyáltalán nem beszélhetünk. Nincsenek klubdélutánok, nincsenek közös programok, nincsenek még klubkapitányok sem. Itt is tisztelettel kell beszélnünk a kivételről, a Budapest Highland-ről, ahol Kárpáti György klubkapitány utolsó zászlóshajóként még szívvel, lélekkel építi a közösségi életet. Ő a kapocs a klubtagok és a vezetés között, és pontosan ez az, aminek a klubkapitánynak lennie kell. Persze ő sem tud mit tenni, maximum infarktust kap, ha egy játékos azért mondja vissza a részvételt, mert nem hajlandó egy bizonyos másik csapattaggal együtt játszani. Sajnos volt ilyen.

Egyebek mellett ha nincs klubkapitány, nincs igazi klubélet sem. Bemegyünk egy klubházba és egy képet nem látunk, hogy ki lenne a klub bajnoka, ki lenne az év klubtagja, vagy ugye például a kapitánya. Külön téma, hogy vannak pályák, ahol a klubház belső terét külföldi pályák látképeivel díszítik. Teljesen érthetetlen, hogy miért nem saját magukat akarják promótálni. Ki legyen büszke egy pályára, ha nem a klub és a klubtag, aki használja? Kifejezetten nemzetközi színvonalúak a magyar pályák és mi mégis megtagadjuk saját magunkat? Ha mi magunk nem szeretjük, nem vagyunk büszkék a közegre, akkor mástól sem várhatjuk el, hogy jól érezze ott magát, elismerje a helyet és szívesen költsön az ottani szolgáltatásokra.

Az előrelépéshez más szemlélet kell, más árazás és egyúttal barátságos közeledés az emberek felé. Hiába kedves a személyzet a vendégekkel, ha a vendég nem érzi, hogy az egész klub számára fontos lenne a jelenléte. Mindenki szeret egy közösségbe tartozni. A külföldi példa azt mutatja, hogy egy rangos klubban mindenki jól ismer mindenkit és törekednek rá, hogy minél több eseményt rendezzenek, hiszen ez is egy üzlet. Ez is egy bevételi forrás lehetne. Ha a klub olyan közeget teremt, ahol a tagok jól érezik magukat, akkor az emberek szívesen fognak visszajárni, szívesen visznek majd oda vendéget és szívesen fognak annál a klubnál költeni. A klubérzést, a szolgáltatásokat azonban elérhető áron kell adni. Ha drága a szállás, más szállodába fognak menni az emberek, ha drága az étterem, máshova fognak menni ebédelni, úgy pedig nem lehet klubéletet építeni, hogy nincs a klubban senki. Nehéz persze összekovácsolni a különböző helyekről érkező embereket, de egy golfklub, vagy ahogy sokan nevezik magukat, egy country klub pont az a hely, ahol ez meg tud valósulni. A jelenlegi út viszont nem ide vezet. A jelenlegi út csak egy zsákutca.