Szabadság napi koncert

Új időpontban, július 2-án, a Szabadság napi koncerttel nyit meg a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Budapest Főváros Önkormányzatának rendezvényén a Budapesti Fesztiválzenekar ad ingyenes hangversenyt, a koncert vendégei Budapest új díszpolgárai.

Új időpontban, július 2-án, a Szabadság napi koncerttel nyit meg a felújított Margitszigeti Szabadtéri Színpad. Budapest Főváros Önkormányzatának rendezvényén a Budapesti Fesztiválzenekar ad ingyenes hangversenyt, a koncert vendégei Budapest új díszpolgárai.

Az árvíz miatt júniusban kényszerűen zárva tartott Margitszigeti Szabadtéri Színpad – amely éppen most ünnepli fennállásának 75. évfordulóját – 2013. július 2-án este hét órai kezdettel, jelentős felújítási munkák után nyitja meg kapuit a közönség előtt.

A június 19-ére meghirdetett, de a Duna áradása következtében elhalasztott Szabadság napi program válik nyitó eseménnyé, amelyre a főváros vezetése szeretettel várja Budapest új díszpolgárait és a budapestieket.

A koncert előtt kerül sor a Margitszigeti Nagyszínpad ünnepélyes átadására. A képzeletbeli szalagot Tarlós István főpolgármester vágja majd át, mellyel azt jelzi, hogy a két ütemben zajló felújítás első szakasza befejeződött. Az ünnepi koncert közönsége először pillanthatja meg az Európa-szerte egyedülálló kivitelű impozáns színpadtetőt, foglalhat helyet az új nézőtéri székekben és veheti birtokba a felújított kiszolgáló tereket.

 

A megnagyobbított színpad első fellépője, a Budapesti Fesztiválzenekar Takács-Nagy Gábor vezényletével Mozart K199-es G-dúr szimfóniáját és Bizet-Scsedrin Carmen szvitjét adja elő.

Az est kiemelt vendégei lesznek Budapest új díszpolgárai: Dávid Katalin művészettörténész, Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó, Gschwindt András nyugalmazott egyetemi adjunktus, Halász Judit színművész,Khirer Vilmos, az egyházi bíróság helynöke, Kóbor János előadóművész, Kurutzné Kovács Márta, a műszaki tudományok kandidátusa, Leél-Őssy Szabolcs, geológus, egyetemi docens, Mécs Károly színművész,Merkely Béla kardiológus, tanszékvezető; Schubert Éva színművész, Szenthelyi Miklós hegedűművész. Őket az est háziasszonya, Radó Denise mutatja majd be, életútjukat pedig kisfilmek szemléltetik.

Korábban ingyenesen lehetett regisztrálni a június 19-i rendezvényre - a jegyek érvényesek az új időpontra, nincs szükség becserélésre.

Mivel a koncertre a jegyek korábban már elfogytak, a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak a Víztorony-udvaron, hanem a főbejárat előtt is helyeznek el kivetítőket és székeket, utóbbi helyszínen nem szükséges regisztráció, a helyek érkezési sorrendben foglalhatók el.

A koncertre sűrített buszjáratokat indít a BKK.

Július 2-án elindul a Színházi hajójárat, a koncert kezdési időpontjához igazított menetrenddel. A hajójegy ára, oda-vissza útra: 1000 Ft (kedvezménykártyák nem érvényesek):

 

Vigadó tér 5. kikötő indul

17:45

Batthyány tér 1. kikötő

17:55

Dráva utca 2. kikötő

18:10

Margitsz. Szabadtéri  Színpad és Víztorony érkezik

18:20

 

A hajójegy a kikötőkben és a hajón is megvásárolható.

További információ: www.szabadter.hu


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés