Fonni a golf fonalát

Tóbiás Zsolt feltöltődött a téli szünet alatt. Rá se kellett kérdeznünk, ő maga közölte, hogy teljesen kipihente magát, úgyhogy készen áll a golfra.

Tóbiás Zsolt feltöltődött a téli szünet alatt. Rá se kellett kérdeznünk, ő maga közölte, hogy teljesen kipihente magát, úgyhogy készen áll a golfra.

Tóbiás nem töltött annyi időt külföldön, mint mások, de azért ő is kivette a részét az utazgatásból. Ő kísérte ki Szigeti Csabát autóval Marbellára, ahonnan bár hamar hazajött, utána utazott is tovább Ciprusra, ahol a sok visszamondás miatt mindössze három tanítványával volt kint és csak egy hétig.

„Nem búslakodtunk emiatt, ugyanis nagyon jól éreztük magunkat azalatt az egy hét alatt is” – mondta Tóbiás. „Három hobbigolfozó volt nálam, akik inkább csak kikapcsolódni szerettek volna. Ettől függetlenül minden nap játszottunk, és nagyon lelkesek voltak. Jó látni a játékosokon, hogy mennyit fejlődtek egy év alatt.”

Az edző emellett természetesen az indoorban is minden héten fogadta tanítványait, de az igazi hajtás csak most veszi kezdetét. Tóbiás idén is folytatja munkáját a Highland juniorfelelőseként.

Nemrégiben Böndicz Gergő, szövetségi kapitány is méltatta a Highlanden futtatott juniorprogramot, de nem kell a kapitány szava, hogy lássuk, Tóbiásék komoly munkát végeznek. A tavaly év végi juniorfelmérőre például messze a Highland vitte a legtöbb fiatalt. Edzőjük szerint pedig a gyerekek közül most mindegyik komolyan veszi a sportágat.

„Hattól tizenkét éves korig vannak játékosok a 25 fős juniorcsapatban és mindegyiken azt látom, hogy nagyon motivált. Márpedig nagyon fontos, hogy egy gyerek ne muszájból sportoljon, hanem mert élvezi a sportot. Most mindegyikükön ezt látom” – mondta Tóbiás.

 „Szerencsére sok lány is van a csapatban, így nem csak a férfi utánpótlást erősítjük. Azt gondolom, hogy ebből a csapatból 5-6 év múlva jó néhányan megérnek a válogatottságra. Jelenleg nyolc gyerek edzéstervébe van benne, hogy kötelező indulniuk az idei Junior Tour állomásain és öten például külön fitness edzővel, Francisco Escalante klubtagunk segítségével edzenek, tehát nagyon komolyan veszik a dolgot. Akiket idén versenyre küldünk, azoknál a sok technikai gyakorlást most már felváltja a több pályastratégia. Meg kell tanítani őket tervezni a pályán, még ha most még nem is mennek 18 szakaszokat” – mondta Tóbiás.

Az edző természetesen a Highlanden idén ugyanúgy vállal felnőttoktatást is, de fontos kiemelni, hogy mennyire különbözik a juniorok terelgetése egy kezdő felnőtt játékos edzésétől.

„A gyerekekkel sokkal szigorúbbnak kell lenni. A edzések terén örök igazság, hogy minden játékoshoz máshogy kell közeledni és mindenkivel meg kell találni a megfelelő hangnemet, de a gyerekek csoportos oktatása teljesen más kategória. Mindig oda kell figyelni például a rosszalkodókra. Minden junior csoportban, ahogy az iskolákban is, mindig van egy rosszcsont, aki szereti elterelni a többiek figyelmét az óráról. Az ilyen gyerek mindig több figyelmet igényel, hiszen azért is rosszalkodik, mert úgy érzi, nem törődnek vele eleget” – csillogtatta pedagógusi oldalát a tréner.

Tóbiás Zsoltnak – nem vitás - lesz dolga az idén, de hát egy edző nem panaszkodhat. Főleg, hogy bár szó esett a gyerekek nehezebb kezelhetőségéről, az edző elmondta, ő szeret velük dolgozni. Nincs is más hátra, mint hogy lessük a munkáját és örüljünk, hogy vannak, akik szívügyüknek tekintik az utánpótlást.

Tóbiás Zsolt az utánpótlásprogramról bővebben a Hungarian Golf Magazin idei első számába mesél majd.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés