Csabát kirabolták

Szigeti Csaba már két hete koordinálja edzőtáborát Marbellán, és van miről mesélni. Ezúttal nem az edzőt kérdeztük.

Szigeti Csaba már két hete koordinálja edzőtáborát Marbellán, és van miről mesélni. Ezúttal nem az edzőt kérdeztük.

Szigetit teljesen leköti a tábor futtatása. Fogadja a csoportokat, gardírozza őket, fuvarozza őket, mindig ott van karnyújtásnyira tanítványaitól. Természetesen utólag az ő beszámolóját is meg fogjuk hallgatni, egyelőre azonban Mervóné Kaincz Katalin mesélt nekünk a Szigetinél eltöltött hetéről.

A golfozónő 8 éve jár Csabához edzeni, de edzőtáborba eddig még nem volt szerencséje eljutni trénerével. Idén viszont kedvezően alakult szezon előtti programja. Sok mesélnivalója volt.

Már korábbról tudtuk, hogy Szigeti Csaba képességei sokoldalúak, de Katalin beszámolója minden képzeletünket felülmúlta. Szigeti sofőrködött tanítványainak, caddyzett nekik, idegenvezetést tartott városnézés alkalmával, de úgy hallottuk, még éttermi gourmandként is megállta a helyét. „Meg se nézzétek az étlapot, azt kérjétek, amit én” – mondta többször vendégeinek. Arról meg már ne is beszéljünk, hogy a rutinos edző minden trükköt ismer a kinti pályákon és kapcsolatai révén még green fee kedvezményt is szerzett tanítványainak.

Katalin kifejezetten élvezte az egy hetet, csodás pályákon játszottak és 22-es hendikepjével az edzőtábor fénypontjának három birdie-jét nevezte meg. Az izgalmakat azonban mégis Szigeti peche okozta.

Az oktatónak a városban tett túra során ugyanis eltűnt a pénztárcája, benne összes iratával. A körülményeket homály fedi, de Katalin például bűncselekményre gyanakodott, hiszen utólag végigkérdezve az boltosokat, senki sem találta meg Szigeti tárcáját, így a lopás gyanúja merült fel. A madridi nagykövetséget felhívva ráadásul az egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy Csaba felutazik a fővárosba és ott veszi át ideiglenes iratait. A pénztárcában többek közt ott volt Szigeti jogosítványa, aminek elvesztése külön érvágás volt, hiszen az edző mindenhova kocsival furikázta edzőtáborának vendégeit.

Az eset végül meglepően oldódott meg. A csapat megtudta, hogy Marbellán van egy tiszteletbeli magyar konzulátus. Szigeti őket hívta, amikor kiderült a konzulátus ügyintézője nem más, mint Vidács Réka egykori magyar golfozótársunk, Szigeti Csaba volt tanítványa, aki most már Spanyolországban ütögeti a labdákat.

Réka már a telefonban megismerte egykori edzőjének hangját és azonnal a segítségére sietett. A madridi követség végül elküldte az ideiglenes iratokat a marbellai konzulátusra és így történt, hogy Szigetinek egy napra sem kellett otthagynia tanítványait, míg az ügyeit intézte.

A történet narrátora, Katalin egyébként külön kiemelte azt, ahogy Csaba jobban aggódott a délutáni pályajáték esetleges kimaradása miatt, mint saját iratai miatt. Ebből is látszik, hogy az edző mennyire komolyan veszi odakint vendégeinek a kiszolgálását.

„Csodálatos egy hét volt ez. Csabi nagyon profi volt végig. Érkezésünk napján kijött elénk a reptérre és a szállodában már egy üdvözlő ajándékot adott át a csoport minden tagjának. Bőven voltak izgalmak is, de a golfórák terén csak a profizmus érződött. Csabi tényleg mindig ott volt velünk, egy pillanatra sem tévesztett szem elől” – mesélte Katalin, akinek golfos célja egyelőre, hogy 18 alatti hendikepet szerezzen.

„Csabi ennek megfelelően figyelmeztetett minden dupla bogey-nál, hogy ” – mesélt a golfozónő arról, milyen egy igazi edző.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés