Mindenki happy!

Talán idei utolsó évértékelő interjúnkkal jelentkezünk. Főleg, mert holnapután már 2013 van és onnantól átállunk a „mit vársz az évtől” típusú interjúkra.. Addig is viszont egy újabb válogatott játékos visszatekintőjének adunk helyet.

Talán idei utolsó évértékelő interjúnkkal jelentkezünk. Főleg, mert három nap múlva már 2013 van és onnantól átállunk a „mit vársz az évtől” típusú interjúkra.. Addig is viszont egy újabb válogatott játékos visszatekintőjének adunk helyet.

Horváth Ádám nem meglepően jónak értékeli évét. Mennyire érdekes, hogy miközben halljuk a morgolódást, hogy ez nem jó és az nem jó, közben akármelyik játékost vagy edzőt kérdezzük meg, mindenkinek remek éve volt. Ennek persze csak örülni lehet.

Most az idei Young Masterst megjáró Horváth Ádám nyilatkozta: „minden összejött.” Szintén nem meglepő módon a játékosnak a már említett európai verseny volt a legnagyobb élménye.

Az egész magyar golf szívesen emlékszik vissza Ádám +1-es napjára a versenyről, de a játékos nem csak eredménye, hanem a hangulat miatt is kiemelte a versenyt, ami egyben első nemzetközi megmérettetése is volt. Azóta viszont már megjárta a Bulgáriában rendezett Boys Challenge Trophy-t is, ami hasonló élményekkel gazdagította.

A játéka szempontjából Ádám a hosszú ütésein akart javítani idén, ami sikerült is neki. Ugyanakkor mindenen túl is azt mondja, jövőre még jobb akar lenni.

Az év pillanata

„A Young Masters utolsó napján a 18 szakasz végén ott vártak a barátaim és a családom. Nagyon jól esett. Befejeztem a szakaszt, jöttem le a green-ről, ők meg gratuláltak nekem. Az edzőm, rokonok és persze a szüleim. Az a pillanat az egész évből kiemelkedik” – mondta Ádám, aki egyébként külön köszönetet mondott edzőjének, Makszin Áronnak és Molnár Ferencnek is, akivel a téli edzéseit végzi.

Már csak egy dolog maradt hátra. Mi is sikeres újévet kívánunk Horváth Ádámnak!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés