Summa summarum II.

A visszatekintő második részében a női golf kiemelkedő alakjának megidézését helyezzük a vágólapra. Annika Sörenstam karrierje valóban mesébe illő, ám egyszer minden jónak vége szakad. A svéd-amerikai játékos idén a nyilvánossággal is megosztotta személyes gondolatait.

A visszatekintő második részében a női golf kiemelkedő alakjának megidézését helyezzük a vágólapra. Annika Sörenstam karrierje valóban mesébe illő, ám egyszer minden jónak vége szakad. A svéd-amerikai játékos idén a nyilvánossággal is megosztotta személyes gondolatait.


A svéd és amerikai állampolgári címmel is rendelkező Annika Sörenstam korának talán legnagyobb női golfozója, aki szinte mindent elért, amit valaha célul tűzött ki maga elé. Profi karrierje során (1992-2008) összesen 72 hivatalos LPGA versenyt nyert meg, ami tartalmaz többek között 10 Major-győzelmet is. Ezen kívül számos nemzetközi tornán sikerült az élen végeznie. Négy évvel ezelőtt azonban úgy döntött, hogy visszavonul, és belekezd családalapítási projektjébe. Az alábbiakban Sörenstam saját gondolatait olvashatjuk, aki nemrégiben tette közzé személyes hangvételű bejegyzését, amely számos elgondolkodtató információt is tartalmaz.


Az emberek látják azokat a csodálatos dolgokat, amiket egy sportember művel, ahogyan nyernek és sikeresek tudnak lenni a saját területükön. Amit nem látnak az az, hogy e mögött mennyire kemény munka folyik. Keményen hajtasz, elmész a végső határig és ezzel együtt feláldozol egy csomó dolgot. Ott van a gyakorlás, az utazás, a versenyek. Koncentrálnod kell. Egy idő után, azt hiszem, ez minden ember számára egy munka lesz. Engem feleannyira sem lepett meg Serena Williams azon kijelentése, hogy ő nem is igazán szereti már a teniszt. Andre Agassi is valami hasonló kijelentést tett még évekkel ezelőtt. Meglepődnél, hogy milyen sok sportoló érez hasonlót a karrierjének egy bizonyos pontján.


A golftól való búcsú számomra nem volt különösebben nehéz döntés. Mindent elértem, amire vágytam, és sokkal többet, mint amiről valaha is álmodoztam. Rengeteg célt tűztem ki magam elé, és a legtöbbjüket sikerült is elérnem. Hogy tudnék-e nyerni még egy versenyt? Igen. De tényleg számítana valamit, ha nyernék még egyet? A válasz, nem. Azzal, hogy férjhez mentem és megkezdtük a családalapítást, elérkezettnek láttam az időt, hogy eldöntsem, búcsút mondok a golfnak. Számomra ez egyértelmű volt és természetes, és úgy hiszem, a legjobbkor határoztam így.


Voltak olyan pillanataim, amik elvezettek eddig a döntésig, amikor utaztam és versenyeztem, amikor az intenzitás már nem volt jelen többé. 2007 végén, elkezdtem a jövőn töprengeni. Elkezdtem azon gondolkodni, hogy vajon a megfelelő helyen van a szívem ahhoz, hogy folytatni tudjam a golfot. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy sokkal többet agyalok az üzleti ügyeimen, mint a pályán elért eredményeimen. Még egy évig játszottam, és 2008 végén, rendkívül magabiztosan léptem tovább.

Családot akartam. Most, ahogy a két gyerekemre nézek (Ava 2, William 1), úgy érzem, néha meg kell csípnem magam. Anya vagyok. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ez megadatott nekem, és egy karriert is befuthattam. Régen minden a golfról és rólam szólt, de most, csakis ők vannak. Korábban 150-200 kört játszottam évente a golfpályán. Az elmúlt évben összesen 10-et. Most is azt mondom az embereknek, hogy nem szűnt meg a kapcsolatom a golffal, hiszen a gyerekeim jelentik nekem a Grand Slam-et. Nagyon boldog vagyok, hogy akkor hagytam ott a golfot, amikor kellett. Örülök, hogy nem vártam tovább.


Annika Sörenstam

 

Versenynaptár


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés