Világhírű edző oktatta a magyar játékost

 Megérkezett az újabb jelentés Horváth Marcelltől, aki éppen egyhetes programját tölti Marbellán a Jason Floyd Academy edzőkomplexumában. Marcell a második napon sem unatkozott.

Megérkezett az újabb jelentés Horváth Marcelltől, aki éppen egyhetes programját tölti Marbellán a Jason Floyd Academy edzőkomplexumában. Marcell a második napon sem unatkozott.

Golfozónkat többek közt az a megtiszteltetés érte, hogy az akadémia névadója, maga Jason Floyd foglalkozott két órán át rövidjátékával, míg játékosunk el nem sajátította a gyakorlatot. Egy világhírű golfozótól tanulni mindig életre szóló élmény, de nem ez volt az egyetlen fénypontja Marcell keddi napjának. Alig győztünk jegyzetelni, amikor a játékos hadarni kezdte a második napi történéseket.

Marcell elmondása szerint sokat tanult a második napon is és tapasztalatai igazolták azokat a küzdelmeket is, amikről Kovács Titusz írt nem rég, amikor ő járt kint az akadémiánál.

A profi edzőgárda által összeállított edzésterv bizony fárasztó, de Marcell is elmondta, örömmel végzett minden gyakorlatot, hiszen tudta, hova vezet a munka.

A fiatal golfozó már akkor kimerültnek érezte magát, amikor a 17-es szakasz elütőjénél az alsó- és a felsőtest mozgásának szétválasztását gyakorolták. Örömmel is fogadta a hírt, amikor edzői azt mondták, hogy ezután a nyújtás következik, hiszen gondolta, ez majd egy kényelmes levezetést fog jelenteni, de nem tudta, még csak ekkor jön a fekete leves.

Marcellnek olyan izomtömegeit is megnyújtották, amelyekről nem is tudta, hogy léteznek és 10 perc után játékosunk már másodszor halt meg a fáradtságtól.

Ezután még újabb puttgyakorlatok jöttek, majd délután újabb játékos pályajáték, ahol Marcellnek néha egy ütővel kellett végigmennie egy szakaszon, néha meg arra kérték, hogy csak a bunkerekbe és azokból kifele üsse a labdát, így érve el a greent. Ezután már csak hab volt a tortán az a játék, amikor a könnyített labdát kellett végigütnie az edzőkomplexum egyik épületének irodáin és folyosóin. Ezek szerint tényleg játszva tanul az ember.

Mikor ezeket a sorokat olvassák, Marcell már a negyedik napot tapossa, mi pedig már a harmadik nap beszámolóját fogalmazzuk. Bízunk benne, hogy az érdekes élménybeszámolók után több hazai juniornak is kedve lesz kipróbálni az akadémiát.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés