Errol, a csodadoktor

Tudomásaink szerint véget ért a 2012/2013-mas holtszezon első magyar érdekeltségű edzőtábora. Mint arról már beszámoltunk egy korábbi cikkünkben az elmúlt két hétben Errol Bhalai, profi edző tartotta táborát Cipruson. Szűcs Gabriellát, a csodatábor egyik résztvevőjét kérdeztük az élményekről.

Tudomásaink szerint véget ért a 2012/2013-mas holtszezon első magyar érdekeltségű edzőtábora. Mint arról már beszámoltunk egy korábbi cikkünkben az elmúlt két hétben Errol Bhalai, profi edző tartotta táborát Cipruson. Szűcs Gabriellát, a csodatábor egyik résztvevőjét kérdeztük az élményekről.

Hogy miért használtuk a csodatábor szót? Ez tulajdonképpen szubjektív vélemény, hiszen kiváló senior golfozónőnk, Szűcs Gabi fogalmazott úgy, hogy az edzőtábor számára kifogásolhatatlan volt.

„Csak felsőfokon tudok beszélni erről a két hétről. Errol egy igazi tündér. Én a fájós derekam miatt mentem ki, gondoltam, ha az orvosok nem, ő tud rajtam segíteni műtétek nélkül is. Errol egyből mondta, hogy mik a hibáim a swingemben és úgy tűnik nagyjából sikerült kijavítanunk őket, mert jelentősen csökkent a fájdalom. Még egy kis gyógytorna és úgy tűnik, jövőre is fogok tudni golfozni” – mondta már nevetve Szűcs.

Hozzá kell tenni, a napi edzések tempói nem egy-egy hétvégi golfozáshoz hasonlítottak. A játékosok naponta hét órát töltöttek ütővel a kezükben, néha a range-n, néha a 18 szakaszon, de mindezt egyfolytában.

„Nem emlékszem, hogy mikor voltam utoljára ennyire fáradt, de jót tett ez az erőltetett két hét. Ki kell emelni, hogy Errol remek edző. A férjem mindig szokott nekem caddyzni, de most kipróbálta a golfot is. Errol mutatott neki pár trükköt és egy óra múlva már 100 méter fölött ütött a range-n” – mesélte Szűcs.

A kiváló golfozónő azt is hozzátette, ezentúl ha Errol edzőtábort tart, ő biztosan ott lesz.

„Azt szokták mondani, amikor nevet, akkor él az ember. Hát mi aztán jó sokat nevettünk két hét alatt. Ez a tábor az emberi kapcsolatokról szólt, miközben golfoztunk is. Életem egyik legjobb útja volt, pedig én már senior vagyok” – mondta Szűcs.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés