Az edző szeme

A sors nemrég úgy hozta, hogy a női senior ranglista első három helyezettje együtt edzőtáborozott. Szűcs Gabriella, Molnár Mari és Kovácsné Földesi Katalin mind egy hetet töltöttek el múlt héten Errol Bhalai edzőtáborában Cipruson a Korineum Golf Club komplexumában.

A sors nemrég úgy hozta, hogy a női senior ranglista első három helyezettje együtt edzőtáborozott. Szűcs Gabriella, Molnár Mari és Kovácsné Földesi Katalin mind egy hetet töltöttek el múlt héten Errol Bhalai edzőtáborában Cipruson a Korineum Golf Club komplexumában.

Mint kiderült, Lakatos Vilinek igaza van, amikor azt mondja, a golf a barátságról szól, hiszen a három hölgy elsősorban jól érezte magát egymás társaságában, nem pedig versenyeztek, bár igaz, közben technikájuk csiszolása és a minél pontosabb ütések voltak a cél. Persze golfozónőink egymás közt is megvitattak egy-két technikai kérdést, egymást is folyamatosan támogatták, miközben kemény edzést végeztek.

A lányok minimum 200 labdát ütöttek el minden nap a 18 szakasz előtt, sőt Molnár Mari rendszerint már reggel hétkor kint volt a range-n és a kilenc órai reggelire is mindig onnan érkezett meg.

Szűcs Gabi már elkezdett felépülni sérüléseiből is, amiket az elmúlt időszak helytelen mozdulatsorai okoztak. Errol azonban egyből elkezdte kijavítani Szűcs rossz beidegződéseit és ebből is látszik, hogy mennyire fontos, hogy egy edzőnek jó szeme legyen és észre vegye ezeket az apróságokat. A hölgyek közül egyébként mindenkire elmondható, hogy egyre könnyebben és messzebbre ütnek. Errol nagyon kemény edzésprogramot állított össze nekik, de a játékosok egymást is mindig segítették az egy hét alatt.

Magyarország jelenlegi három legjobb női senior játékosa minden 18 szakaszt esti kártyázással zárt és úgy tűnt, így az évzáró tábor is jól telt a három golfozónőnek. Illetve az igazsághoz hozzátartozik, hogy egyedül Földesi Kati hagyta ott múlt héten a ciprusi edzőtábort, és miután Molnár és Szűcs könnyes búcsút vettek tőle, ők ketten még ezekben a pillanatokban is játékukat javítgatják.

Maga a Korineum Golf & Country Club egyébként teljes mértékben alkalmas az elmélyült edzésekre, hiszen a közeli kisvárosba is elég csak egyszer bemenni és megtekinteni a látványosságokat, mert a Korineum szálloda minden egyéb igényt kielégít. Többek közt séfjeik is igazi virtuózok, ahogy azt kiemelték az éppen ott telelő németek, hollandok és a magyar különítmény is. De a pályát már sok magyar golfozó is dicsérte, például Zilahy Csaba, Ralph Müller, S. Nagy Csaba és Meznerics Gergő is itt tartotta tavaly télen baráti versenyüket.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés