Kész a csapat

José María Olazábal megfontoltan döntött a két wild card sorsáról, amely alapján az európai csapatot erősíti majd Nicolas Colsaerts és Ian Poulter is a már meglévő 10 játékos mellett. A Ryder Cup kapitány tegnap jelentette be a két finalista nevét.

José María Olazábal megfontoltan döntött a két wild card sorsáról, amely alapján az európai csapatot erősíti majd Nicolas Colsaerts és Ian Poulter is a már meglévő 10 játékos mellett. A Ryder Cup kapitány tegnap jelentette be a két finalista nevét.

Nicolas Colsaerts történelmet írt, hiszen ő lesz az első belga golfozó, aki az európai csapat kötelékében küzdhet majd meg a Ryder Cup-ért. A belga játékos idén májusban már tudott nyerni, mégpedig a Volvo World Match Play Championshipen, ahol is a döntőben Graeme McDowellt győzte le magabiztos játékkal. Nemsokára azonban nem egymás ellen, hanem egymás mellett és egymásért fognak küzdeni.

Colsaerts így reagált a történtekre: „Ez olyasvalami, amit már gyerekkoromban megálmodtam magamnak. Nagyon büszke vagyok arra, hogy egy ilyen kapitánnyal az élen, egy ilyen nagyszerű csapat része lehetek.” A belga az egyetlen újonc lesz a csapatban, akinek eddig még nem adatott meg a Ryder Cup-on való szereplés, de most ennek is vége szakadt.

A másik kiválasztott, Ian Poulter már ismeri a dörgést. Az angol golfozó idén már a negyedik Ryder Cup versenyén fog részt venni, ami azért nem rossz. Poulter tagja volt többek között a 2004-ben és 2010-ben bajnok csapatnak, illetve a 2008-as vesztes gárdának is. Szóval, ő biztosan tudja, mi kell a győzelemhez, és mi vezethet a kupa esetleges elvesztéséhez.

A kapitány, José María Olazábal egyébként így indokolt: „Azt hiszem, nem okoztam nagy meglepetést azzal, hogy Ian is ott lesz a csapatban. Nagyon jó Ryder Cup mutatókkal bír, és nagyon jó formában van annak ellenére, hogy a szezon elején voltak kisebb döccenők. Betegség gyötörte, de elszántsága a Ryder Cup iránt töretlen maradt. Őt nem kell motiválni, és biztos vagyok benne, hogy most is mindent bele fog majd adni. Nicolas ugyan újonc még, de egy rendkívül tapasztalt játékosról beszélünk, akinek nagyon jók a match play mutatói is. Valóban azon volt, hogy bekerüljön a csapatba, nagyot küzdött érte, és ezt az erőfeszítését meg is tudta mutatni.”

A teljes Európai Csapat (Ryder Cup)

Luke Donald
Sergio Garcia
Peter Hanson
Martin Kaymer
Paul Lawrie
Graeme McDowell
Rory McIlroy
Francesco Molinari
Justin Rose
Lee Westwood
Nicolas Colsaerts
Ian Poulter


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés