Vezekeljünk Hencsén

  Kedd már hosszú ideje a férfiak és a golf napja Tatán, ez most sem lesz másként, azonban a játékosok a szombati nap folyamán összekötik a kellemest a hasznossal és ellátogatnak Hencsére, hogy vigyenek egy kis életet az ott árválkodó pályára is.

Kedd már hosszú ideje a férfiak és a golf napja Tatán, ez most sem lesz másként, azonban a játékosok a szombati nap folyamán összekötik a kellemest a hasznossal és ellátogatnak Hencsére, hogy vigyenek egy kis életet az ott árválkodó pályára is.

Az ötlet a keddi csapat kolomposai között merült fel, Rózsavölgyi János elmondta, hogy nem anyagi támogatást várnak az indulóktól, épp ellenkezőleg. Szeretnék, ha összejönne egy 50-70, vagy akár több fő, akik jó hangulatban eltöltenek ott egy golfos napot, ezzel pedig kifejezik, hogy mennyire szeretik a hencsei green-t. Az edzőket arra buzdítják, hogy vigyék el tanítványaikat is, senki ne maradjon tétlen, így talán a kezdeményezés eredményes lesz és megmutatják, hogy a „golfozó pór nép is tehet valamit annak érdekében, hogy a pálya megmaradjon” – fogalmazta meg velősen Rózsavölgyi.

Hogy mindez megvalósulhasson, nem kell mást tenni, mint nevezni.

Annyi örömet, csodát, jobbnál jobb scorekártyát adott már nekünk a pálya. Itt a lehetőség, hogy viszonozzuk.


Nem pénz kell, csak el kell jönni, és játszani kell. A hencsei fák erőt fognak sugallni felénk, olyan energiákat viszonzásul, hogy megjátszhatjuk életünk talán legjobb score-ját, de az is lehet, hogy életünk legrosszabbját fogjuk játszani, de legalább együtt leszünk, és teszünk valamit azért, hogy a Zselicség gyöngyszeme idén és jövőre, vagy azután is várjon bennünket.

 

Helyszín: European Lakes Golf & Country Club, Hencse

Időpont: 2012. augusztus 4. szombat

Versenyforma: Stroke-HCP játék 18 szakaszon.

Nevezési határidő: 2012. augusztus 2. csütörtök 18:00 óra

Nevezés módja: Email-ben az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre.

Tartalma: Játékos(ok) neve, exact HCP, elütő (Férfi, Senior/Junior, Női), egyéb közlendők pl. kivel szeretne egy flight-ban játszani.

Ha valamilyen oknál fogva nem tudod megoldani a jelentkezésed email-ben, akkor telefonon: +36 30 617-1726 (Szalai Ervin)

Nevezési díj: 3.000,- Ft (tartalma: induló csomag, ebéd) + 1.000,- Ft „tét”. (Az ezer forintos téteket nem osztjuk fel a férfinapokon megszokott módon, hanem a teljes összeget green fee voucherek-re váltjuk! Így az 1-18 szakasz, az első kilenc és a második kilenc szakasz nyertesei hencsei green-fee vouchereket nyerhetnek.)

Green fee: 9.000,- Ft (A Kapos Hotel-ben (Kaposvár) megszállók részére 6.000,- Ft. A szálloda vendégei számára a pénteki és vasárnapi green fee is 6.000,- Ft). Juniorok 50%-os green fee kedvezményben részesülnek.

A verseny kezdete: 11:00 óra, shut gun start (gyülekező 10:30-kor a résztvevők számától függően az Oktobar-nál vagy a klubháznál.)

Startlista: A helyszínen 10:00-tól

Versenybizottság: A Kolomposok Tanácsa

Kategóriák, díjak: A férfinapokon megszokott kategóriák és díjak, nearest díjak, valamint további meglepetés ajándékok.

1.    Felnőttek (férfiak, nők, seniorok együtt) – 1-9. szakasz, 10-18. szakasz, és 1-18.szakasz

2.    Juniorok (Juniorok kizárólag junior kategóriában indulhatnak) 1-18. szakasz

Score-kártya leadás: A gyülekező helyen (Oktobar vagy klubház), a játék befejeztét követően a lehető legrövidebb időn belül.

Golfkocsi használat: Golfkocsi szabadon használható

 

 

Egyebek:

 

-       A verseny NEM része a „SEIKO Férfinap – Tata” versenysorozatnak, pontokat nem lehet szerezni!

-       A Kapos Hotel (http://www.kaposhotel.hu/) a golfpályától kb. 28 km-re, Kaposváron található.

-       Szállásfoglalás: egyénileg (hivatkozz a versenyre a kedvezményes árért)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés