Lugosi a vasemberek ellen

Lugosi Tamás belevetette magát a versenyzésbe, ráadásul európai értelemben. Két héttel a Prága Openen nyújtott kiváló teljesítménye után Tamás ezúttal az Alps Tour szlovén versenyén mérettette meg magát. Játékosunk szabadkártyával érkezett a Ptuj városába, ahol a versenyt tartották.

Lugosi Tamás belevetette magát a versenyzésbe, ráadásul európai értelemben. Két héttel a Prága Openen nyújtott kiváló teljesítménye után Tamás ezúttal az Alps Tour szlovén versenyén mérettette meg magát. Játékosunk szabadkártyával érkezett a Ptuj városába, ahol a versenyt tartották.

„Nem ment olyan jól, mint vártam” – kezdte Lugosi. „Pedig több időm is volt felkészülni, mint a cseh versenyre. Természetesen csalódott vagyok, de legalább szereztem új tapasztalatokat. Igazából nagyon erős mezőnybe kerültem. Sok nemzetiségből jöttek versenyzők, de mindegyik olyan volt, hogy a mozgásukon is látszott, a hétköznapjaik is a versenyzésről szólnak. Akármerre néztem vasemberek mászkáltak a pályán, akik néha beleütöttek egy hatalmasat a labdába.”

No igen, Tamás nem tudja minden egyes napját a felkészülésre szánni, hiszen a versenyek mellett oktatni is szokott. Persze elmondta, azért akadtak jó ütései is, de nehéz volt a pálya. „Erdős pálya volt, ami sok helyen nagyon összeszűkítette a szakaszokat. Volt olyan rész, ahol az elütőtől 60-70 méterre kezdődött az erdő, és egy 8-10 méteres sávba kellett beütni a labdát, hogy utána megjátszható legyen. Az ilyenekhez nagyon pontos és erős kezdőütésekre volt szükség. Én meg pont ezekkel bajlódtam most. Végül a 71-es pályán 75-öt ütöttem mindkét nap, ami egy kiegyensúlyozott teljesítmény, csak nem jó. Pár éve mikor még amatőrként voltam kint, +1, +2-t ütöttem két nap, úgyhogy ezért is csalódás ez a verseny. Pedig a hangulat nagyon kellemes volt, és a szállással sem volt semmi baj. Mondjuk első este nagyon rosszul aludtam, második este meg elfeküdtem a nyakam, ami nem jött jól a pályán, de persze erre nem foghatom az eredményemet. Ez csak egy zárójeles rész a történetben” – mondta Tamás.

Lugosit következőleg az itthoni Golf Sztár Szuper Touron fogjuk látni versenyezni. Tamás elmondta nehéz mentálisan készülni egy ilyen versenyre, mert bár komolyan veszik, azért egy külföldi megmérettetésre sokkal jobban felpörög az ember. Ezt a jelenséget ha más nem észrevehettük Tamás a Szuper Tour első fordulójában nyújtott teljesítményén, amikor a játékos éppen csak hazajött a rangos Prága Openről, és utána az itthoni versenyre nem tudott fejben visszapörögni. Reméljük ez most jobban fog sikerülni. Drukkolunk Tamás!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés