A főnök is játszik

Koós Jánossal teljes a triumvirátus. Ő a harmadik tag, aki Csíkos Boglárkával, és Zilahy Csabával csapatot alkotva a szingapúri BMW verseny meghódítására készül. Persze Koós ennél szerényebb.

Ő a harmadik tag, aki Csíkos Boglárkával, és Zilahy Csabával csapatot alkotva a szingapúri BMW verseny meghódítására készül. Persze Koós ennél szerényebb.

Csütörtökön indul a gép a maláj félsziget felé, fedélzetén Koós Jánossal, aki saját bevallása szerint nem gyakorolt eleget. „Télen nem játszottam annyit. Többször kilátogattam a Highlandre, és nemrégiben Floridában is kint voltam egy kedves ismerősömnél, ahol kipróbáltam az ottani pályákat, de keveset játszottunk. Mióta onnan hazajöttem a Golfissimoba járok gyakorolni.” Ez nem is lenne baj, csak János szerint a játéka sem pont az, amivel megnyerte a tatai versenyt. „Tatán már tartott a verseny, mikor megtudtam mi a fődíj. Óriási lehetőség volt, de éreztem is, hogy jól megy a játék, könnyedek voltak az ütéseim, és sikerült is nyernem. Most nem érzem ezt a könnyedséget. Mindig úgy érzem, jól megy a játék, de visszanézve látom, hogy nem mindegyik ütésem sikerül úgy, mint szeretném. Meg izgulok is a verseny miatt.” – pedig nyilván nem véletlenül nyerte ő a kvalifikációt. De hát akinek a főnökei is rendszeresen golfoznak… „Igen, valóban, a cégnél ahol dolgozom, a feletteseim is gyakran járnak el ütögetni, még külön golfversenyt is szoktunk tartani, ahol a különböző országokban lévő kirendeltségeink vezetői mérhetik össze tudásukat.”

És ha már a főnökökről van szó, Koós Jánosról az interjú során az is kiderült, hogy vannak szálak, amik a verseny előtt is már Szingapúrhoz kötötték. „Korábban is voltam már az országban. 1996-ban például, dolgoztam is odakint, a golf már akkor is nagyon népszerű volt náluk. Nemrég beszéltem az egykori főnökömmel, aki most pont azon pálya mellett lakik, ahol játszani fogunk. Gratulált is a részvételemhez.”

Mindemellett a fő kérdés továbbra is az volt, hogy mit vár a versenytől, az, aki ismeri a helyszínt, de elmondása szerint az izgalom rányomja bélyegét mostani formájára. „Jó játékot. Nem várok el semmi mást, csak hogy játszunk egy jót. Csabiék még nem tudják, de elintéztem, hogy már szombaton kipróbálhassuk a pályát hárman, pedig a verseny csak a jövő héten lesz. Remélem ez a plusz felkészülés jelent majd valamit. De szerintem már az is szép dolog, hogy ott lehetünk.” – mondta János, aki szerintünk többre hivatott, mint egy szimpla jó játék.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés