Mintha mi se történt volna

A helyzet nem sokban változott tegnap óta, mármint, ami a vezető pozíciókat illeti. Ugyanaz a három golfozó áll az élen, mégpedig úgy, hogy mindhárman ugyanolyan ütésszámot produkáltak tegnap, hasonló elosztásban. Ma eldől minden, és az is kiderül, hogy van-e esetleg olyan a mezőnyben, aki szét akarja robbantani a triót az utolsó napon.

A helyzet nem sokban változott tegnap óta, mármint, ami a vezető pozíciókat illeti. Ugyanaz a három golfozó áll az élen, mégpedig úgy, hogy mindhárman ugyanolyan ütésszámot produkáltak tegnap, hasonló elosztásban. Ma eldől minden, és az is kiderül, hogy van-e esetleg olyan a mezőnyben, aki szét akarja robbantani a triót az utolsó napon.

A hétvégét a legkedvezőbb pozícióból három golfozó kezdhette meg az idei HSBC Women’s Champions tornán, akik végül tegnap sem bírtak egymással. Új fejlemény azonban, hogy a jelenlegi világelső, Yani Tseng nagyot javult a hétvégére, így az sem elképzelhetetlen, hogy végül ő lesz majd a befutó. Ehhez azonban a többi játékosnak is biztosan lesz egy-két, ha nem is szava, de határozott ütése biztosan.

 

A trió tehát maradt, ami azt jelenti, hogy jelenleg is vezet Katie Futcher, Jenny Shin és Angela Stanford. Futcher tegnap, a többiekhez hasonlóan 71-et játszott, ami kisebb visszaesést jelent a többi napjaihoz képest, de ő elégedett ezzel az eredményével. A nap végén így nyilatkozott az amerikai: „Ezelőtt még sosem voltam ebben a pozícióban. Mindenképpen meg fogom tapasztalni az összes élményt és érzést, de biztosan folytatni fogom azt, amiért ehhez a ponthoz érkeztem el.”

Futcher tegnap egyébként beütött két birdie-t, valamint egy bogey-t a 18-as szakaszon, ami ha nincs, akkor valószínűleg a vasárnapot ő kezdhetné meg az első helyről. A sportban azonban nincs ha, és ezt az amerikai is nagyon jól tudja. Honfitársa, Angela Stanford hasonló „trükköket” mutatott a szingapúri pályán, azzal a különbséggel, hogy a saját bogey-ját a legelső szakaszon ütötte be. A fordulót követően ő egyébként csak par teljesítményre volt képes. Mindazonáltal, a nap végén elmondta, hogy számára ez egy rendkívül jó eredmény, főleg azért, mivel a torna harmadik napján vannak már túl, ahol azért már a fáradtság is kiütközik a játékosokon.

A 19 éves Jenny Shin viszont maximálisan felnőtt a feladathoz, és hasonlóan a többiekhez, ő is jelenleg -9-es eredménnyel vezeti a tabellát. Ő egyébként tegnap a 4-es szakaszon követte el az apróbb hibáját, amit aztán két szép birdie követett. A való életben amúgy rendkívül hebrencs lánynak nagyon oda kell majd figyelnie a mai napon, hogy megfelelő mértékben nyugodt és koncentrált tudjon maradni, de szerinte ez menni fog. Mi mindenesetre drukkolunk neki.

A trió tehát -9-es eredménnyel áll az élen, két ütéssel van csak lemaradva mögöttük Shanshan Feng, illetve hárommal Jiyai Shin, Na Yeon Choi, valamint a jelenlegi világelső, Yani Tseng. A verseny tehát még közel sem dőlt el, és kíváncsian várjuk, hogy végül ki kaphatja majd a hóna alá a jól megérdemelt kupát.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
7
9
Dátum : 2020-09-09
10
13
14
21
23
24
28
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés