Hármas együttállás

A HSBC Women’s Champions 2012-es versenyének második napján ugyan kicsit átrendeződtek az erőviszonyok, azért annyira nagy változás nem állt be Szingapúrban. Az első napi vezető, Angela Stanford halványabban teljesített, de még így is benne van a vezető trióban, akárcsak Katie Futcher és Jenny Shin.

A HSBC Women’s Champions 2012-es versenyének második napján ugyan kicsit átrendeződtek az erőviszonyok, azért annyira nagy változás nem állt be Szingapúrban. Az első napi vezető, Angela Stanford halványabban teljesített, de még így is benne van a vezető trióban, akárcsak Katie Futcher és Jenny Shin.

Az első napon rendkívül jól teljesítő Angela Stanford tegnap kicsit halványabban játszott, ami meg is látszik az eredményén. Míg csütörtökön a golfozó 66-ot teljesített, addig péntekre ez az ütésszám kicsit felment, mégpedig 70-ig. Ez még azonban pont belefért az amerikai számára, aki már a kezdettől érezte, hogy a második nap nehezebb lesz. „Amikor ma megkezdtem a játékot, rögtön tudtam, hogy nincsen meg a kellő energiám, de szerencsére ezt jóval a kör megkezdése előtt észleltem már. Ezen a reggelen sokkal fáradtabbnak éreztem magam, és a meleg egyáltalán nem segített a helyzetemen.” Tény, hogy a szingapúri levegő elég párás, nem beszélve a kisebb hőségről sem, ami képes változásokat előidézni a játékosok teljesítményében. Stanford azonban, a tegnapi 70-es köre ellenére (még) ott van az élmezőnyben.

A trió második tagja az a Katie Futcher, aki egyébként a pályán kívül nagyon jó barátja Stanfordnak. A szintén amerikai játékos csütörtökön még 69-et játszott, ami már biztató előrejelzésekről tanúskodott, de tegnap rátett még egy lapáttal, és eredményét letornázta 67-re. Futcher az első 9-en beütött négy birdie-t is, majd a fordulót követően ismét érkezett két birdie, és egy csúnyácska bogey is. Végül, tegnapi -5-s eredményének köszönhetően felkerült a tabella élére. Az amerikai játékos azt mondta a nap végén, hogy nagyon elégedett a pénteki játékával, és külön örül annak, hogy már az első szakaszokon sikerült nagy önbizalmat kiépítenie, ami ki is tartott a 18-as szakaszig.

Kiváló eredményről Jenny Shin sem panaszkodhat, ugyanis a golfozó tegnap egy szép 67-es kört futott, míg Futcherhez hasonlóan, egy nappal előtte is még 69-et írhatott fel magának. A dél-koreai játékos az első 9-en mindösszesen két birdie-t számlált, majd a forduló után egy szép három birdie-ből álló sorozatot produkált, bár előtte becsúszott egy bogey. Eredménye alapján azonban teljesen megérdemelten ő is szerepel a jelenleg vezetők között. A három hölgy tehát momentán -8-as eredménnyel áll az élen, így a hétvégét ők kezdhetik meg a legkedvezőbb pozícióból.

Mindösszesen három ütéssel van lemaradva tőlük Na Yeon Choi, Ai Miazato, illetve Hee Young Park. Őket követi többek között a spanyol Azahara Munoz -4-gyel, aki tegnap is 70-et ütött; Sun Young Yoo, aki ugyancsak a 70-es ütésszám mellett tette le ismét a voksát. Az első napon jól teljesítő K. I. Kim tegnap kicsit visszavett a tempóból (72), így jelenleg ő is -4-gyel áll a hetedik helyen. A norvég Suzann Pettersen viszont javított a csütörtöki eredményéhez képest, mivel tegnap már 69-et játszott, így ő -2-n áll, akárcsak Brittany Lang vagy Vicky Hurst.

-1-es eredményt tud felmutatni momentán Anna Nordqvist, Cristie Kerr, Yani Tseng, Ueda Momoko és Amy Yang is. A címvédő ausztrál, Karrie Webb tegnap is 72-t teljesített, így ő a par eredménnyel rendelkezők körét erősíti, míg például Paula Creamer +1-nél jár jelenleg összesítésben, míg Morgan Pressel például +2-nél, Natalie Gulbis pedig (aki rendkívül rosszul, 78-as ütésszámmal kezdte meg a versenyt) javított, így +5-nél tart. Kíváncsian várjuk a hétvégi futamokat.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
3
7
9
Dátum : 2020-09-09
10
13
14
21
23
24
28
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés