Az utolsó pillanatban

Lehoczky Gábort még éppen a repülőtéren kaptuk el telefonon. Már sorban állt a biztonsági kapuhoz, sietett volna a duty-free shopba, de a sor nem haladt, így időt szakított ránk, és elmondta mit fog csinálni családja nélkül Spanyolország és Portugália határán.

Lehoczky Gábort még éppen a repülőtéren kaptuk el telefonon. Már sorban állt a biztonsági kapuhoz, sietett volna a duty-free shopba, de a sor nem haladt, így időt szakított ránk, és elmondta mit fog csinálni családja nélkül Spanyolország és Portugália határán.

Először is leszögezte, bár idén felesége és gyerekei valóban nem utaznak vele, lélekben így is ott lesznek minden percben. Nehéz az apukának otthon hagyni a családot, de csak 1 hétre lesz távol tőlük, és lesz is kinek elterelnie figyelmét a honvágyról. 19 haladó játékos, úgy is mondhatnám, még tanítvány fogja ugyanis lesni Lehoczky mester minden léptét, a nap minden percében. Ez utóbbi is úgy valósulhat meg, hogy Gábor elárulta a 27 lyukas pályának hála egész nap kint lesznek és gyakorolni fognak a jórészt Szent Lőrinci klubtagokból álló csoporttal. Az utolsó napra még versenyt is terveznek a 27 lyukason, aminek díjkiosztójához a Hungarian Golf magazin is hozzájárul egy ajándékcsomaggal valamelyik kategória győztesének részére. „Ezen kívül semmi meglepetéssel nem készülök a játékosoknak, mert maga a helyszín ahova megyünk teljesen új lesz. Bár sokan mondják, hogy minőségi a pálya és az időjárás is mindig kedvező, majd meglátjuk. Ha tetszeni fog, akkor jövőre is visszamegyünk.” – mondja Lehoczky Gábor, akinek ekkor a reptéri személyzet már türelmetlenül integet, hogy ne tartsa fel a sort, és fáradjon át végre a biztonsági kapun.

Gábor gyorsan telefonjába súgja, a Szent Lőrinci pálya nyitva lesz mire visszatérnek, majd ahogy leteszi mobilját, az utolsó pillanatban még halljuk, becsipogott a kapunál. Mi hibánk, Gábor elfelejtette levenni az övét míg velünk beszélt.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés