Fantasztikus hármas

 Mindenki már

Mindenki már tűkön ült, hogy a saját szemével győződhessen meg arról, hogy vajon Tiger milyen állapotban kezdi meg a menetelését a Pebble Beach centrumban. Nos, a korábbi világelső nem kezdett ugyan rosszul, de ennél biztosan többre lesz majd szükség. Voltak azért szép számmal olyanok, akik rendkívül eredményesen ütögettek az első napon.


Tiger Woods azt mondta tegnap, hogy nem tudja igazából, hogy az első napi eredménye most jó vagy rossz jel, de úgy gondolja, hogy többet is ki tudott volna hozni magából, és bízik benne, hogy ez az elkövetkezendő napokban meg is fog valósulni. Ezek a gondolatok mindenképpen biztatóként hathatnak az amerikai rajongóinak. Nem beszélve a korábbi világelsőről, akin azért van egy kis nyomás, de igyekszik semmi másra sem koncentrálni, csakis a golfra.


Az amerikai az első napon 68-at (-4) játszott, ami ugyan nem rossz, de ennél több kell, ha édesebb terveket szövöget az AT&T Pebbel Beach National PRO-AM verseny végkimenetelével kapcsolatban. Tiger az első 9-en beütött három birdie-t és egy bogey-t, majd a fordulót követően sem állt be változás, és ugyanezt az eredményt hozta. Jelenleg azonos pontszámmal rendelkezik, mint például Matt Every, Vija Singh vagy Aaron Baddeley.


Eggyel jobban (-5) teljesített tegnap Hunter Mahan, aki a forduló előtt két birdie-t ütött, majd következett egy fantasztikus négy birdie-ből álló sorozat, amelynek szépségét egy kicsit lerontotta a 16-os szakaszon beütött bogey. -6-on áll többek között Nick Watney, aki egészen a 11-es szakaszig csodálatosan játszott. Addig beütött öt birdie-t valamint egy eagle-t, ezután azonban történt valami, és becsúszott két bogey is. Ő jelenleg három ütésre van a vezető triótól.


Kaliforniában az első napon a legjobban az új-zélandi Danny Lee, a koreai Charlie Wi, valamint az amerikai Dustin Johnson teljesített. Lee egy rendkívül kiváló bogey mentes kört futott, és beütött öt birdie-t és két eagle-t. Valóban lenyűgöző. Charlie Wi hasonlóan jó teljesítményt produkált, hiszen bogey-t ő sem ütött, ellenben elsüllyesztett hét birdie-t és egy eagle-t. A trió harmadik tagjának ugyan becsúszott egy bogey, de emellett beütött még hat birdie-t és két eagle-t.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés