Behavazott gondolatok

Csomor Csilla már gyermekkorában érezte, hogy számára a színház az igazi szerelem, így életét is ennek szentelte. Választott szakmáját sikeresen űzi a mai napig, de nevét mégsem a színpadi darabokból ismertük meg, hanem a Barátok Közt című televíziós sorozatból. Barátja mellett évekig járta a golfpályákat, mígnem őt is megérintette a sportág varázsa. Az új szerelem átütő erővel bírt számára, hiszen azóta a golfélet aktív tagja. Hívásom a szoba melegében talált rá ebben a fagyos időben. Beszélgettünk vitorlázásról, golfról, télről és a céljairól.

Nemrég a Golfissimo Golfboszorkány és Golfvarázsló Farsangi Bálon vett részt. Hogyan érezte magát?

Ugyan részben dolgoztam, hiszen én voltam az est háziasszonya, de nagyon jól éreztem magam a jelmezbálon. Az esemény gyakorlatilag egy kellemes táncestté alakult, ahol a kötetlen beszélgetések mellé ínycsiklandozó ételeket szolgáltak fel. Az ilyen jellegű eseményekből kellene több, akár havi szinten is.

Hogyan érzi magát ebben a fagyos időjárásban?

A zord időjárás a tél velejárója, amely számomra kellemes látványt biztosít, hiszen ilyenkor gyönyörű a táj. Bevackoltam magam itthon, hiszen egy pódium-estre készülök, amely a Nyírségben kerül megrendezésre. Éppen egy filmet nézek, amelyben a monológok elképesztően szépek. De természetesen nagyon várom a jobb időt, hogy ismét a golfpályákon lehessek.

A tavalyi szezonhoz képest miben szeretne javulni?

Tavaly az volt a célkitűzésem, hogy 20 hcp alá kerüljek, de ez különböző okok miatt nem sikerült, így jelenleg 21-es hcp-m van. Idén szeretnék a játék minden elemében javulni, úgy erőnlétben, mint technikában és jó lenne a hcp-s kitűzésemet elérni.

Tavaly mi volt az oka annak, hogy nem sikerült ez a cél?

Pár éve belekóstoltam  a vitorlázás rejtelmeibe és egyre inkább úgy éreztem,hogy ez is nekem való sport .Ezért belekezdtem egy tanfolyamba,amit a nyáron el is végeztem és sikeres vizsgát tettem. Ennek köszönhetően kevesebb időm jutott a golfra. Gyakorlatilag egyik héten golfoztam, a másikon pedig vitorláztam. Ezt egy percig sem bántam meg, hiszen így számos élménnyel gazdagodtam.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve a golféleten belül?

A golf mára már nem csak játék szinten érdekel.Szeretném a sportágat népszerűsíteni. Úgy is fogalmazhatnék, hogy ötven év mellőzöttség után,szeretném közelebb hozni  a golfot az emberekhez. Erre konkrét tervem is van. Ha minden jól alakul, akkor elindítok egy tévés magazinműsort, melyben az alapoktól kezdve bemutatnánk a szükséges technikákat illetve magát a golf-sportot is megismertetném az emberekkel. Ez alatt értem a történelmét is. Nagyon szeretném eloszlatni a sportággal szemben meglévő sztereotípiákat, rossz beidegződéseket.El kell érjük,hogy a XXI.században mindenkinek  hasznos szabadidőtöltést jelenthessen ez a sport.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés