A humor belülről fakad

 Az amerikai színész

Az amerikai színész szinte második otthonának nevezheti a Pebble Beach pályáját, ahol tavaly D. A. Points társaként megnyerték a pro-am csatákat, és idén először, Murray címvédőként érkezhet majd Kaliforniába, ami valóban újdonságot jelent neki, és meg is van egy kicsit illetődve ettől az új helyzettől, de felveszi a kesztyűt.


A nagy nevettető idén ismét ütőt ragad, mégpedig nem is akárhol, és nem is akármilyen pozícióban. A tavalyi AT&T Pebble Beach National PRO-AM győztes duó tagja nagy vágyakkal érkezik majd a tett helyszínére, hogy életében először megvédje 2011-es címét. A színész először 1992-ben játszott ezen a pályán, és azóta nagyjából elválaszthatatlanok lettek. Sokak szerint, Tiger Woods lesz az e heti PGA Tour esemény fő száma, de tény, hogy Bill Murray viszont a tiszta szíve lesz a versenynek.


A 61 éves színésznek valóban újdonság lehet a mostani helyzet, ugyanis a tavalyi évben, két ütéssel végül megelőzte Steve Bowditch-et és Marc Millert, amivel tökéletesen teljesítette a maga részét a versenyben (akárcsak D. A. Points). A címvédő azonban kész megvédeni titulusát, és abban is biztosak lehetünk, hogy a humor szerves része lesz a tornának, ahogyan mindig, ha Murray a közelben van. Ezzel kapcsolatban a színész azt mondta, hogy nem is tudna jókedv nélkül meglenni, hiszen ez nála a természetéből fakad, a humor nála ösztönös.


A különösen új helyzetről pedig így nyilatkozott:
„Mindenki azt kérdezi tőlem, hogy milyen érzés bajnoknak lenni. Nem azt mondják, hogy „Helló. Hogy vagy? Jól érzed magad? Hogy vannak a gyerekek?” Inkább olyanokat kérdeznek, hogy „Meg fogod védeni a bajnoki címedet?” És vagy ezerszer megkérdezték már, hogy „Az ágyadban is fogsz majd gyakorolni? Igazi férfi leszel majd a pályán?” Mindegy is, ez inkább a kudarcra való utalás egyik formájaként fogható fel.”


A kudarcról azonban a színész valójában nem is nagyon akar hallani, hiszen nem véletlenül edz már hónapok óta a Pebble Beach pályáján, éjjel-nappal, hogy valóban jól süljenek majd azok a swingek. Mi nagyon drukkolunk Murray-nek, valamint annak, hogy egy nagyszerű versenyzést láthassunk majd a héten (is).
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés