Ismét a legjobb húszban

Lehet, hogy néhányan picit csalódottak az Abu Dhabiban történtek miatt, de tragédiáról biztosan nem beszélhetünk. A korábbi világelső megmutatta magát a keleti régióban, az első helyről indulhatott neki az utolsó napnak, végül pedig a harmadik helyen zárt. Mindenesetre, ez elég volt ahhoz, hogy visszakússzon a világranglistán a legjobb húszba.

Lehet, hogy néhányan picit csalódottak az Abu Dhabiban történtek miatt, de tragédiáról biztosan nem beszélhetünk. A korábbi világelső megmutatta magát a keleti régióban, az első helyről indulhatott neki az utolsó napnak, végül pedig a harmadik helyen zárt. Mindenesetre, ez elég volt ahhoz, hogy visszakússzon a világranglistán a legjobb húszba.

Tiger Woods igazán elégedett lehet magával, hiszen az idény kezdetén máris ott szerepel a világranglista legjobb húsz játékosa között. Tény, hogy ez a mondat kicsit furcsán hangzik, tudva a golfozó előéletét, de apró lépésenként kell előre haladni, és nem szabad egyszerre nagyot markolni, mert a végén üres marad a kezünk. Az amerikai idei első versenyén nem szerepelt rosszul, amit harmadik helyezése is méltán bizonyít.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy előnnyel kezdhette meg az Abu Dhabi HSCB Golf Championship zárónapját, de ott volt mellette egy Robert Rock (aki rendkívül jól játszott az egész torna alatt), valamint egy ifjú titán (Rory McIlroy személyében), akik azért talán jóval nyugodtabb lelkiállapotban ütögethettek az utolsó napon. Tigeren biztosan volt egy kis nyomás, amihez valóban újra hozzá kell szoknia. De, lévén, hogy profiról van szó, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az amerikai hamar rátalál majd a győzelemre vezető útra, és utána pedig, ki tudja?

Ha jobban szemügyre vesszük a klasszis játékát, akkor azt mondhatjuk, hogy a kezdeti megilletődöttség után valóban magára talált. A második napon már 69-et játszott, a harmadikon pedig már 66-ot, mégpedig bogey nélkül. Az esemény zárónapján azonban jöttek a hibák, és az amerikai a hátsó 9-en elég gyatra teljesítményre volt csak képes, de még nagyon az elején járunk a 2012-es évnek, így értelmetlen lenne akármilyen következtetést is levonni a golfozóra vonatkozóan.

Ami viszont rendkívül pozitív hír, hogy Tiger legutóbbi jó szereplésének következtében ismét bekerült a világ legjobb húsz golfozója közé (jelen pillanatban a 17.), megelőzve olyan neveket, mint például Sergio Garcia, Bill Haas, Bubba Watson vagy éppen Keegan Bradley. Jó úton halad tehát a játékos, hiszen az idei évet még a 23. helyről kezdhette meg. Tiger egyébként azt mondta, hogy elégedett a keleten nyújtott játékával, és érzi a fejlődést. Az amerikai legközelebb a Pebble Beach pályáján méretteti meg magát, ami február 9-én kezdődik, így van egy plusz hete felkészülni az újabb versenyre.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés