Megnyertük, elvesztettük

Nem mondhatjuk, hogy a tegnapi napon nem tettük oda magunkat a horvátok elleni mérkőzésen. A Mocsai Lajos által irányított csapat igenis meg akarta nyerni a meccset, amelyen valóban sok múlott. A győzelemre meg is volt minden esélyünk, és ha nagyon sarkosan akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy minden ama bizonyos „T” betűn múlott.

Nem mondhatjuk, hogy a tegnapi napon nem tettük oda magunkat a horvátok elleni mérkőzésen. A Mocsai Lajos által irányított csapat igenis meg akarta nyerni a meccset, amelyen valóban sok múlott. A győzelemre meg is volt minden esélyünk, és ha nagyon sarkosan akarunk fogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy minden ama bizonyos „T” betűn múlott.

A Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában ismét nagy volt a tét. Mivel korábban a szlovénok ellen nem sikerült megszereznünk a két pontot, csak abban az esetben játszhattunk volna az ötödik helyért, ha felülkerekedünk a soron következő horvátokon. A megszeppentség apró jelei sem mutatkoztak Mocsai fiain, de a csapatmunka ismét hagyott némi kívánnivalót maga után.

Ahogyan a szlovénok elleni mérkőzésen két fecske (Putics, Krivokapics) nem tudott nem hogy nyarat, de még kisebb melegedést sem csinálni, úgy tegnap egy meg végképpen nem. A meccs kívülről egyszemélyes háború képét festette, ugyanis Császár Gáboron (aki összesen 14 találatig jutott) kívül nem igazán tudott a gárda kiemelkedőt nyújtani. Fazekas ugyan ismét rátalált a helyes mozdulatokra, de a jobb szélen sorozatban eredményes Horvat-ot nem tudtuk kivenni a játékból, így 11 gólig jutott. Az indításokat nyugodt szívvel végigkísértük, sok esetben a tanácstalanság határozta meg támadójátékunkat.

Azt viszont nem mondhatjuk, hogy nem volt tűz a játékosokban, és ne akartak volna mindent megtenni a győzelem érdekében. A mérkőzés első perceiben mi uraltuk a játékot, el is húztunk 5-2-re, majd pedig 8-4-re. Úgy tűnt, menni fog ez, csak stabilan kell bizonyítani tovább. A horvát gárda azonban hamar megrázta magát, és szinte hibátlanul üzemeltek távoli- és szélső lövéseik, amelynek az lett az eredménye, hogy pillanatok alatt a nyakunkon voltak. A félidőt azonban megnyertük, 13-12-vel vonulhattunk be az öltözőbe.

A második játékrész rendkívül rapszodikusan sikerült. Amint megtörtént a kezdődobás, a horvátok kegyetlenül ránk rontottak, és határozott fellépésükkel azt akarták a tudtunkra adni, hogy ők sem edzeni jöttek az arénába, hanem nyerni. Futottunk az eredmény után, és minden egyes alkalommal, amikor ki tudtuk csikarni az egyenlítést, egy emberként éljenzett a kiváló magyar közönség a lelátóról. Zubai emberfelettit küzdött a falban, Császár magabiztosan tüzelt. A végjáték, magyar szempontból viszont maga volt a tragédia.

Egy perccel a vége előtt, döntetlen állásnál Mocsai elmagyarázta a hadi tervet, majd útjára indította katonáit. A koncepció az volt, hogy ha a horvátok támadásából nem születik gól, akkor az edző időt kér, és az utolsó másodpercekre kitalálunk egy csodamegoldást. Az ellenfél elhibázta a lehetőséget, megszereztük a labdát, indítottunk, Schuch pedig kegyetlenül betalált a horvátok kapujába az utolsó pillanatban. Megnyertük! Mindenki örült! De várjunk csak, a gól érvénytelen. Miért? Tette fel a kérdést több száz ezer ember.

A válasz: Mocsai, amint megszereztük a labdát, letette az asztalra ama „T” betűt, ahogyan az előtte meg lett beszélve. Szerencsétlenségére nem látta a sikeres támadásunkat, ami pech. Nem is kell mondani, hogy a félpályáról folytatódó játékból nem lett semmi, hiszen a horvátok majdhogynem rámásztak a nyakunkra, hogy öt másodperc alatt még levegőt se tudjunk venni, nemhogy rálőjük a kapura a labdát. A magyar válogatott végül a nyolcadik helyen zárt, pedig, lehetett volna ez jobb is, de a sport ilyen. Minden bizonnyal, a vezetők és a játékosok levonják majd a kellő következtetéseket, hogy a következő megmérettetésen minden flottul menjen majd. A kiváló teljesítményért és a kitartásért mi azonban gratulálunk!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés