Egység a lelke mindennek

Ha kéne mondani egy személyt, aki az utóbbi években szívét-lelkét kitette a női golfért, akkor Oltványi Katalin neve mindenképp ott lenne az első háromban. Az egykori Mrs. Golf a mai napig híve harmonikus hármas egységének, így most is ott segít, ahol csak tud.

Ha kéne mondani egy személyt, aki az utóbbi években szívét-lelkét kitette a női golfért, akkor Oltványi Katalin neve mindenképp ott lenne az első háromban. Az egykori Mrs. Golf a mai napig híve harmonikus hármas egységének, így most is ott segít, ahol csak tud.

Oltványi Katalin az utóbbi időben jóval kevesebb versenyen indult, mégis elég gyakran hallottunk felőle. Nem csoda, hiszen mostanában a Magyar Golfozó Nők Egyesületében is kulcsfontosságú szerep hárul rá. A szlovén bajnokság 2009-es győztese rengeteget oktatott az utóbbi időben, legyen szó golfról, jógáról vagy akár spirituális rajzról. Életét is jelenleg ez a „szentháromság” határozza meg, kiegyensúlyozottságát, fittségét, sőt életkedvét is leginkább ennek tulajdonítja.

„A jóga, de főként a spirituális rajz remek kikapcsolódást nyújtanak. Segítenek a koncentráció javításában, fejlesztésében, utóbbi ráadásul még egy újfajta látásmódot is ad az embernek. Mentális felkészülés gyanánt csakis ajánlani tudom ezeket.” – emelte ki a golfozó.
A golfozó nő egyéb elfoglaltságai mellett azért a következő szezonra is intenzíven összpontosít.

„Mindenképpen el szeretnék indulni a Magyar Kupán, továbbá a Ladies Opennel is aktívan foglalkozom. Ami a hendikepemet illeti, idén szeretném áttörni a 14-es álomhatárt, amire szerintem minden lehetőségem adott. A tél folyamán számtalanszor mentem nordic walkingra, amely nem csak edzetté tett, de vállfájásomat is elmulasztotta, így már gondtalanul várhatom a szezonkezdetet.” Oltványi Katalin legközelebb a Golfissimo bálján vesz részt, amelyet január 27-én rendeznek meg Budapesten.

A 2012-es szezonra nagyon sok szerencsét kívánunk. A szerencse mellett pedig lendületes swingeket, pontos puttokat, kellemes versenyhangulatot, valamint azt, hogy a golfozó nő minden kitűzött célját sikerüljön megvalósítania.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés