Együtt a csapat

Azt is mondhatnánk, hogy együtt a szuper csapat, hiszen a Hahn família két tagja mellé immáron teljes értékű társként csatlakozhat be Petkovics Bálint is, aki sikeresen kilábalt betegségéből, így már valóban van mitől félnie nem csak a green-nek, de a játékostársaknak is.

Azt is mondhatnánk, hogy együtt a szuper csapat, hiszen a Hahn família két tagja mellé immáron teljes értékű társként csatlakozhat be Petkovics Bálint is, aki sikeresen kilábalt betegségéből, így már valóban van mitől félnie nem csak a green-nek, de a játékostársaknak is.

Betegnek lenni sosem kifizetődő. Valami hasonló gondolatot fogalmazott meg Hahn Árpád is, amikor a törökországi eredményekről érdeklődtünk tegnap. A játékos elmondta ugyanis, hogy míg fia elfogadható eredményt produkált az elmúlt napokban, addig Bálintról ez nem mondható el. Ennek hátterében pedig a fiatal elhúzódó betegsége állt, amely valóban rányomta a bélyegét a pályán nyújtott teljesítményére. Azonban beszámolhatunk egy örömhírről is, mivel Bálint jobban van már, így lassacskán teljes értékű tagja lesz a triónak, akik már alig várják, hogy meghódíthassák a greent.

Hahn úr elmesélte nekünk, hogy fia, Roland a játéknapokon jól teljesített, hiszen +1-et, majd +2-t, majd végül -1-et ért el, ami valóban elismerésre méltó. Már csak azért is, mivel az időjárás nem igazán fogadta kegyeibe a golfozni kívánó magyarokat. Leginkább az uralkodó szél, valamint a hideg volt az, amely faktorok nagyban befolyásolták a pályán történő eseményeket. Összességében azonban pozitívak az eredmények, bár az édesapa szemszögéből beszélhetünk egyfajta „fekete csütörtökről” is.

Ahogyan Hahn fogalmazott, volt egy „kritikán aluli nap” számára, amikor nem igazán jöttek össze az elképzelt ütéstervek, és végül egy 86-os eredményt ért el. Ezen sincsen mit szégyellni, de a legfontosabb természetesen mindig az, hogy a golfozó saját magának tudjon megfelelni. Az eset kapcsán beszámolt arról, hogy ez egy rendkívül peches nap volt, ahol ráadásul a hideg ismét igyekezett megzavarni a koncentrációt. A másik két napon a játékos jól teljesített, ami azért egész jó arány az összképet nézve.

Külföldi rapid tudósításából kiderült az is, hogy eddig leginkább a buli hangulat dominált, de mostantól beindulnak majd az izzasztó edzések, amely alól már nem lesz kibúvó. Mostantól kezdve a gyakorlásé lesz a főszerep, suhogni fognak az ütők, szállni fognak a labdák, és mindezeket annak érdekében teszik, hogy a 2012-es évben minél jobb eredményt tudjanak majd elérni a versenyek alkalmával. Az eredményes felkészüléshez sok sikert és kitartást kívánunk!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés