Az amerikai foci térhódítása hazánkban

Tóth Ferenc az amerikai futball egyik hazai ura.

A Budapest Eagles tulajdonosa a pályán is megtesz mindent csapata fejlődéséért. Tevékenységét siker övezi, hiszen a sportág népszerűsége növekszik az országban, a bajnokságban pedig bejutottak a rájátszás első körébe, vagyis a Wildcard-ba. Fociról, terveiről és a reális jövőről beszélgettünk.

Félig Magyar sportág – Nem kis meglepetés övezte ezt a kijelentését, amikor az amerikai NFL múltjáról mesélt. A magyarok a rögbi alapjaira helyezve alkották meg az új szabályrendszert, mely a sportág ma is ismert alakját alapozta meg. Így akár mi is büszkék lehetnénk a népszerűségére.

Hazánkban mennyire kedvelt a sportág?
Jelenleg körülbelül 5-600 fő szokott járni az összecsapásokra, ami nagyjából egy hazai NB1-es labdarúgó mérkőzés nézettségének felel meg. Mivel ez a szám évről évre növekszik, egyértelműen arról beszélhetünk, hogy hazánkban is népszerű az amerikai foci. Ez nem csak a nézők számában mérhető, hanem a sportolók körében is, hiszen 26-27 csapatból áll a mezőny, mely 60-70 főt jelent együttesenként.

A sportolók milyen státuszban szerepelnek, felszerelésükért ki felel?
Magyarországon jelenleg mindenki amatőrként versenyez, így a bajnokság is az. De remélhetőleg ez az elkövetkezendő években változni fog. Legalábbis erre látok esélyt. A sportág ma már nem olyan költséges, mint pár éve volt. Harminc ezer forintért már egy komplett felszerelés kapható, igaz ez a használt ára. Persze a vadonatújak közt is vannak olcsók, de százezres nagyságrendűt is találhatunk a kínálatban. A játékosokra ezen kívül még a mérkőzések útiköltsége és a tagdíj hárul, de ez nem olyan nagy összeg. Az előbbi például nálunk ötezer forint. A klub esetében viszont évi szinten másfél milliós költségről beszélhetünk, ami magában foglalja a szövetségi tagsági díjat, a nevezési díjakat és a rendezés költségét.

A költségvetés mekkora részét állja a szponzori kör, illetve hazánkban milyen szintű a támogatás?
Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen a csapatból többen is a médiában dolgozunk, így kapcsolataink révén könnyebben tudunk szponzorokat szerezni. Valamint egy amerikai klubbal is kapcsolatban állunk. A többi egyesületnél nem tudom pontosan milyen a támogatottság pénzügyi téren, de úgy gondolom, ez a népszerűség növekedésével mindenhol megoldódhat. Egy kicsit még magunkról beszélve elmondanám, hogy nemsokára csatlakozunk a Ferencvároshoz. Eredetileg ezért is lett Eagles vagyis sasok a csapat neve.

Mondana pár szót az amerikai kapcsolatról?
A nagytestvér washingtoni, mely a főiskolák diákjai közül válogatja össze a csapatot. Ezek a játékosok szerepeltek az NFL draft listáján, de nem kerültek be a ligába. Ők rendszeresen túrákon vesznek részt Európában, így népszerűsítik a sportágat. Valamint a magyarországi játékosok részére is előrelépési lehetőséget biztosítanak.

Ezt a lehetőséget hogy kell elképzelni?
Azon utánpótlás játékosok, akik tehetségesek és jó tanulók is, sportösztöndíjat kapnak valamelyik amerikai főiskolán, egyetemen. Persze, akik nem olyan jó tanulók, azok számára is biztosított ez, csak számukra nem állják a teljes költséget. Ez óriási lehetőség nekik, hiszen így akár eljuthatnak a sportág csúcsának számító ligába is.

Hogyan áll a jelenlegi utánpótlás, akik számára ez hasznos lehet?

A jelenlegi legfiatalabb játékosok 8-9 éves gyerekek. Az idősebbeket tekintve, már megrendezésre kerül az országos junior bajnokság, mely a 16-18 éves korosztályt fedi le. Mivel ez létezik, bizonyítható, hogy sokan űzik az amerikai focit a fiatalok körében is. Valamint igyekszünk amolyan amerikai rendszert kialakítani a felsőoktatási intézmények körében, mely nem csak a sportágat népszerűsíti, hanem számunkra is egyfajta utánpótlást biztosít. Jelenleg az ELTE-vel állunk ilyen kapcsolatban. Sőt már női csapatok is vannak, többek között nálunk is.

Milyen feltételek vannak a játékosok elé állítva a felvételi során?

Tulajdonképpen semmilyen elvárás nincsen. Bárki eljöhet egy edzésre és ki is próbálhatja magát. A nagy sportágválasztón pedig ugyanezt megtehették a vendégek. De ha valaki szeretne a csapatban maradni a tehetsége mellett egy bizonyos edzettségi állapotot is el kell érnie, de ez is változó posztonként. Például a fogóknál előnyős a jó labdaérzék és a vékony alkat, de a falban állóknál a nagyobb testalkat az előnyös. Az egyik fal játékosunk két méter magas és százhetven kiló. A kor sem számít, hiszen a mi csapatunkban a legidősebb játékos ötvenöt éves.

Hogyan zajlik a felkészülés, a sportolók számára mely testrészek a kötelezően ”izmosak”?
A téli felkészülés gyakorlatilag ugyanabból áll, mint a szezon folyamán zajló edzések. Két órás gyakorláson vesznek részt a játékosok, ebből az egyik fizikai, a másik taktikai. Az elsőn a comb, a térd és a hát erősítése játssza a főszerepet. A másodikon pedig a play-ek gyakorlása van soron. A hatásos felkészülés miatt kupákon is részt veszünk. Például mi is rendeztünk ilyet, ahol a győztes aranygyűrűket kapott. Ezzel megpróbáltuk meghonosítani az amerikai ”díjazást”, hiszen ott a bajnokcsapat tagjai kapnak ilyet.

Mit nevezünk playnek és mit kell tudni róla?

A play az a taktikai formáció, melyet a játékosok a támadásnál alkalmaznak. Ezek száma magas, több mint száz variációt kell ismerniük a játékosoknak. Ezekből rendszeresen vizsgáznak, mert ismerniük kell mindet pontosan. Mérkőzés közben ennek a megbeszélésére csupán 25 másodpercük van, de ha az irányító úgy érzékeli, hogy a védekező csapat lereagálta a variációt abban a pillanatban váltaniuk kell.

Ezek szerint az irányító a legfontosabb játékos?
Egyáltalán nem. Ő is ugyanannyira fontos láncszeme a csapatnak, mint az aktuálisan pályán lévő másik tíz fő. Valamennyiüktől állandó koncentrációt várunk el, hiszen ha valaki csak egy aprót is hibázik, abból az ellenfél akár hét pontot is szerezhet.

Ha már a játékosok számánál tartunk, elmondaná a fontosabb információkat, szabályokat?

A pálya hossza megegyezik a labdarugó pályákéval csak keskenyebb. A kapu egy három méter magas póznán áll és hat méter széles. Tiszta játékidő van, négyszer tizenöt perc, de egy mérkőzés akár több órás is lehet. Egyszerre 11-11 játékos van pályán a védekező és a támadó csapatnál. Ennek megfelelően mindkét szekciót különböző játékosok alkotják, ez alól kivételt képeznek a falban állók. A játékot hét bíró vezeti, akiket nagy tisztelet kell, hogy övezzen, hiszen előfordulhat az is, hogy a szurkolók viselkedése miatt büntetik a csapatot.

A bírói munka milyen tudást igényel, illetve szerepük mennyire befolyásolhatja a mérkőzést?

Számukra ehhez a sportághoz szükséges tanfolyamok rendszeresen indulnak. Személyük viszont nem mindig megfelelő a csapatok számára, hiszen gyakorlatilag a jelenlegi bírói keretből valamennyien játékosok voltak. Így egy bizonyos szintű elfogultság előfordulhat a mérkőzéseken.

Külső szemlélők számára durva erősportnak tűnhet az amerikai foci, ez belülről is ilyen?
Belülről teljesen más. Igaz, hogy erőteljes sportág, de az ész is fontos szerepet játszik, elég csak a play-ekre gondolni. A durva szó egyáltalán nem jellemzi a focit. Persze nagyon sérülésveszélyes, de ez hozzátartozik a sportághoz.

Önnek mi volt a legsúlyosabb sérülése?

Sajnos ebben még most is benne vagyok. Az egyik mérkőzésen eltalálták oldalról a térdem és elszakadt három szalagom. Ezek még mindig hiányoznak, de műtéti eljárással pótolni fogják őket, így ismét játszhatok majd.

Mik a céljai a jövőre nézve?
Tulajdonosként az utánpótlás kiépítése, terjesztése és a sportág itthoni népszerűsítése. Az utóbbival nagyon jól állunk, hiszen már sok helyen megjelent a csapat és sokan támogatnak minket külföldről is, elég csak XZibit-et vagy Flo Rida-t említeni. Itthonról pedig már Kiss Ádám komikus is felszólalt a nevünkben. Úgy érzem, hogy a sportág itthon három éven belül elérheti akár az amerikai szintet is, ami a népszerűséget illeti. Játékosként pedig reális célnak érezem a nemzetközi tornákra való kijutást.

A népszerűség mellett a sportág köré épülő show-t is szeretné meghonosítani?
Valójában már jelenleg is létezik ez a show, maximum nem olyan látványos még, mint nyugaton. Minden csapatnál van bevonuló zene, ami mellé pirotechnikai bemutató is társul, valamint cheerleaderek, vagyis szurkolólányok is buzdítják a fiúkat.

A tervek megvalósításához remélhetőleg minden adva lesz számára és hazánkban is hasonlóan sikeres lesz a sportág, mint a tengerentúlon. Így a fiatalok előtt újabb sportolási lehetőség nyílhat, mely akár a jövőjüket is meghatározhatja.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés