Megvan az első

 Ami késik, nem múlik. 

Ami késik, nem múlik. Branden Grace okosan kivárt Johannesburgban, majd a kellő pillanatban bukkant fel úgy, hogy aztán már senki nem tudta utolérni. Pedig megvolt rá az esély, hiszen egyetlen ütéssel nyert csak a Joburg Open-en, de ugyebár, a győzelmet nem kell megmagyarázni. A dél-afrikai ezzel megszerezte élete első European Tour címét, amire méltán lehet büszke.


Valódi mostoha körülmények között kellett maximális teljesítményt nyújtaniuk a játékosoknak idén a Joburg Open-en, de úgy tűnik, nem kevesen voltak olyanok, akik bizony derekasan állták a sarat. Ugyan, a torna kétszeres bajnoka, Charl Schwartzel nem tudta tartani a lépést, de még csak év eleje van, szóval nem féltjük ezt a tehetséges úriembert. A verseny nem is inkább róla, hanem arról a 23 éves ifjú golfozóról szólt, aki végül örömittasan a magasba emelhette a kupát.


Ez az ember pedig nem más, mint a dél-afrikai Branden Grace, aki ezzel a győzelmével megszerezte élete első European Tour elsőségét, mégpedig hazai környezetben. A játékos nagyon okosan csinálta. A vasárnapi döntőt háromütéses előnyből kezdhette meg, és ez elégnek bizonyult ahhoz, hogy elsőségét meg is tudja tartani. Sőt, a zárónapon még a par eredmény is pont belefért még. Grace az első 9-en beütött egy bogey-t, majd javított egy birdie-vel, de a fordulót követően nem futotta többre, csak par-ra. Végül -17-tel zárta a tornát, így egyetlen ütéssel végzett Jamie Elson előtt.


„Ez egy valóra vált álom. Nagyon jó érzés, hogy hazai közönség előtt tudtam nyerni, és ezt semmire sem cserélném el. Elég nehéz volt ma odakint. De, nagyon szépen játszottam. Azt hiszem, remekül ütöttem meg a labdákat, és a putter egyszerűen csak hideg volt. Nem tudtam felmérni ma a green sebességét. Szerencsére, a nap végére mindez elégnek bizonyult.”- fűzte hozzá Grace.


Tény, hogy az időjárás az egész verseny alatt igyekezett kitolni a golfozókkal. Megpróbálta gyanútlanul megszakítani jó sorozatukat, elvenni a kedvüket a további ütögetésektől. Ezek a profik azonban nincsenek cukorból, és nem riadnak vissza a kissé nehézkes körülményektől. Mint ahogyan a verseny második helyezettje, Jamie Elson sem ijedt meg, és az utolsó napon fantasztikusan játszott. Egy gyönyörű bogey-mentes kört futott, amit a 7 birdie és az utolsó szakaszon elért eagle tett még szebbé. Sajnos, egyetlen ütéssel mégis lemaradt, de tegnapi játéka nagy önbizalmat adhat a továbbiakra nézve.


A tabella első harmadában végzett -14-es végeredménnyel David Drysdale, Jaco Van Zyl, aki rendkívül kiegyensúlyozottan teljesített az egész verseny alatt, a skót Marc Warren, Trevor Fisher JNR, Dawie Van der Walt, aki végül mégsem tüzelt olyan eredményesen, valamint Michiel Bothma. A kétszeres Major-bajnok Retief Goosen (becenevén Iceman) vasárnap egy nem túl szép 73-as kört produkált, így végül -10-zel a 16. helyen végzett. Pedig, a dél-afrikai klasszis az elején nagyon jól ment, de aztán az utolsó két napon már visszaesett a teljesítménye.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés